2016. december 18., vasárnap

Nyersdiéta, vegetáriánus étrend

A Bicsérdy-féle gondolkodásmódban nagy szerepe volt a vegetáriánus életmódnak és a nyers-diétának. A vegetáriánusok elutasítják a húst, de a többi állati terméket nem, így például fogyaszthatnak tojást, tejet, halat és így tovább, olyan élelmiszerekig, amik ezeket tartalmazzák, és persze növényi alapanyagú ételeket is, de húst nem. Nem összekeverendők a vegánokkal, akik szigorúan csak növényt esznek.

Bicsérdy a húst, mint halált és betegséget okozó ártalmas táplálékot tisztán vallási szemszögből nézi. Szerinte az ember paradicsomi létében tisztán gyümölcsfogyasztó volt. Szerinte z egyhelyben lévő növények nem éreznek fájdalmat, őket nem lehet úgymond megölni. Viszont az állatokat a húsukért megölik, amivel megszegik a „Ne ölj” parancsolatot. Ezt szerinte a természet meg is bosszulja azzal, hogy a szenvedést és halált hoz arra, aki húst eszik. A húst csak a legalsó fokú ragadozók fogyasztják, a magasabbrendűek azonban már szépen lassan átszoknak a húsmentes táplálkozásra, és egy idő után már semmilyen késztetést nem éreznek az ilyesfajta élelmiszerek fogyasztására. A húst összehasonlítja a nikotinnal, mint méreggel. Míg a nikotin magában egy fajta méregként jelenik meg, úgy a hús kapásból nyolc fajta méreganyagot tartalmaz. A húsevés halálos kimenetelét olyan számomra nevetséges példával próbálja bizonyítani, mint az, hogy a húsevő Angliában száz emberből mindössze csak egy éli meg a százéves kort.

A húsevést egyfajta büntetésként is bemutatja. Több ilyen példát is hoz: Indiában például Bicsérdy szerint az Angliából deportált fegyenceket nem szabad halálbüntetéssel súlytani, ezért inkább minden nap kizárólag hússal etetik őket. A borjú- és ürühús fogyasztásával állítólag 28 napig bírják mielőtt vagy meghalnak vagy nagyon megbetegednek. Dél-amerikai példára hivatkozva azt is megemlíti, hogy a cowboy-ok csak akkor ettek húst, ha valami elvágta az útjukat, viszont azután nagyon betegek, gyengék lettek, ami a hús mérgező, pusztító hatását mutatja.

Emellett meg kell említeni a másik – számomra – elmebajt, a nyers-diétát. Bicsérdy ezt erősen bizonygatja, mégpedig a tejjel példálózva. Próbál korabeli orvosok hozzá hasonló véleményeit felhasználni. Azt mondják, hogy a tejet nem szabad 50-60 fokra felmelegíteni, mert az kiöli a tej szervezetre egészséges, elengedhetetlen elemeit. Még kísérletekkel is példálóznak: a borjakat, ha forralt tejjel táplálták, akkor sok különböző betegséget, elváltozást produkáltak, és rövid idő alatt elpusztultak, ezzel szemben azok a borjak, amiket friss, érintetlen tejjel itattak, hosszabb élettartamot mutattak, betegségek nélkül. Azt is megemlíti, hogy egy tehén nem fog tejet adni, nem engedi magát megfejni, hogyha beteg, így nem is kellene félni a nyers tejben lévő anyagoktól. Ezen a gondolatmeneten tovább haladva az étel megfőzése csak rontana a helyzeten. Magyarázzák ezt azzal, hogy a megfőzött ételből a forralás hatására eltűnnek a fontos tápanyagok. A másik lényege – napjainkban főleg – a nyers-diétának, hogy mellőzünk mindenféle színezéket, tartósítószert és minden más mesterséges adalékot. Ennek az irányzatnak a követői inkább csak kezeletlen gyümölcsöket, zöldségeket, magvakat fogyasztanak. Itt egy háromnapos étrend azoknak akik ki szeretnék próbálni (megérdemlik) :

1. nap
Reggeli: egy adag banánturmix, egy csésze zöld tea.
Tízórai: egy marék nyers földimogyoró.
Ebéd: egy adag lazacos, avokádós sushi.
Uzsonna: pár szem mandarin.
Vacsora: egy adag vegyes zöldsaláta extra szűz olivaolajjal meglocsolva.


2. nap
Reggeli: egy adag gyümölcssaláta, egy pohár frissen facsart paradicsomlé.
Tízórai: egy marék nyers mogyoró.
Ebéd: egy adag tatár bifsztek teljes kiőrlésű pirítóssal, vegyes salátával.
Uzsonna: egy marék nyers kesudió.
Vacsora: egy adag avokádósaláta.


3. nap
Reggeli: egy nyers tojás, egy banán, egy pohár frissen facsart narancslé.
Tízórai: egy marék nyers mandula.
Ebéd: egy nagy adag görögsaláta.
Uzsonna: egy adag búzafülé.
Vacsora: egy adag paradicsomsaláta mozzarellával és bazsalikommal.


Összességében – hangsúlyozom, saját véleményem szerint – nem tűnik túl táplálónak az itt említett étrend és életmód, de nagyon sok követője van, így bizonyos körökben virágzik is.

Források:
Bicsérdy Béla: A halál legyőzése. 1996.
Femina.hu: Így működik Amerika egyik legkedveltebb diétája! 10 kiló mínusz nyersétel-diétával. http://www.femina.hu/fogyokura/nyers_etel_dieta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése